Röviden arról, hogy milyen a viszonyom a témához: laikus hozzátartozó vagyok. Életem értelme, Ő "rossz" volt. Elfelejtett gondolkodni, saját magát belevitte egy spirálba, amiből azt hitte, csak a rossz úton lehet kijönni. Azóta rájött, hogy ott a helye most: leüli azt, ami megilleti, hogy aztán saját maga előtt tiszta lappal indulhasson. Rengeteget foglalkozik azzal, hogy a mozgatórugóit elemzi, keresi a magyarázatokat és azt, hogy hogyan lehet egy olyan tisztességes ember a jövőben, akiről valaha álmodott. Meg szeretné őrizni az épségét azok alatt az évek alatt, amíg ott lesz még. Ezen a hosszú és nehéz úton segítem én őt és magamat.Mielőtt bárki "le bünöző feleségezne", közlöm, hogy teljesen átlagos ember vagyok, egyetemet végeztem, többet is, tisztességes munkám van, nem kerültem összeütközésbe eddig a törvénnyel és élek egy életet, aminek a sötét oldalát alig ismeri valaki. Az én közegemben nem tekintjük életmódnak a bűnözést, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetünk. De szeretem Őt, ezért meghozom a magam áldozatát. Talán furcsán hangzik, de hiszek a jóságában: abban, hogy elkövetett egy őrült hibát, mégis van benne becsület.
Az érzelmeimről, az átélt élményeimről írni nem az én műfajom, túl mélyen vannak ahhoz. Ezeket mások sokkal érzékletesebben megfogalmazzák saját blogjaikban, amelyekből rá kellett jönnöm, hogy még az érzések terén is hasonló küzdelmeken megyünk keresztül.
Azt szeretném, ha ez a blog a gyakorlati eligazodást segítené egy olyan világban, amiről egy normális embernek fogalma sincs, így tanácsot sem tud adni. Köt bennünket egy a mindennapi élettől teljesen eltérő, jóval szigorúbb szabályrendszer. Sokszor szaladunk bele ésszerűtlen előírásokba, de nem emelhetünk ellene szót, mert ez a törvény. Kapcsolatba kerülünk a büntetésvégrehajtás intézményeivel, amelyek a túlélésért küzdenek, 400 forintból csinálják a napi kaját, miközben újabb milliárdokat vonnak el tőlük, vagy úgy kapnak milliárdokat, hogy az jellemzően nem a fogvatartottak helyzetén hivatott javítani. Közben meg már a túró rudi lopásért is ülnek az emberek. Üljenek, de az bizony több pénzbe is kerül. Van, ahol a szemlélettel vannak súlyos bajok, másutt bent is megvan a segítő szándék, csak a keretek, a források hiányoznak. Mindennapi közelségbe kerülünk egy szubkultúrával, ahol dominálnak az ösztönök, a fizikai erő. Szélsőséges életminőséggel - a középkori viszonyoktól kezdve a magánbörtönök már-már szállodai körülményeivel - találkozunk, mintha évtizedek lennének intézmények között.
A blog célja
A tájékozódás nem könnyű. Hogy léphetek kapcsolatba azzal, aki bekerült? Hogyan juthat ruhához? Hová kerül? Ki küldhet neki képeslapot? A borítékot beküldhetem levélben vagy csak csomagban? MIÉRT csinálta? Képes lesz-e jó útra térni legbelül? Mit tehetek azért, hogy bent ne forduljon be, tornáztassa az agyát, kezelje a feszültséget? Hol találok elemes hajnyírót? stb. stb. - szépen sorjában ontjuk magunkból a kérdéseket. Ezekre kellene itt választ adni, amihez nem vagyok elég egyedül, mert gyakran intézetről intézetre változnak a válaszok. Én azt vállalom, hogy mindent leírok, ami szerintem másnak is hasznára lehet. És ezt kérem tőletek, akik hasonló cipőben jártok. Tegyetek hozzá, pontosítsátok az információkat, segítsünk egymáson!
Kiknek szól?
A hozzátartozóknak. Ők azok, akik a büntetőeljárásban nem számítanak, - a "rendes", ítélkezni szerető emberek és fogvatartottak után - amolyan harmadrendű állampolgárként csendben elszenvedik annak minden negatívumát. Gyökerestül felfordul az életük, jelentős lelki és anyagi terhet ró rájuk a helyzet. Nagyon sokan kiszállnak ebből a helyzetből, rájuk sem lehet haragudni. Biztos más, ha valakinek mondjuk a gyereke kerül be és ha a barátja/barátnője. Ezt az élethelyzetet mindenesetre csak előretekintéssel lehet átvészelni, nem célom a sehová nem vezető panaszkodás, inkább megpróbálom a legtöbbet kihozni a szituációból. Sokan kérdezik tőlem, hogy "ugye nem szánalomból, együttérzésből, a közösen töltött éveinkre tekintettel csinálom?" Erre mindig azt válaszolom, hogy a teher, amit felvállaltam nekem akkora, hogy azt kizárólag szerelemből, szeretetből vagyok képes csinálni. És valóban közrejátszik az önigazolás, hogy nem szeretném azt gondolni, rosszul választottam párt, de ennél sokkal erősebb dolgok kötnek hozzá: életünk számos mélypontja ellenére mindig kitartottunk egymás mellett, szeretjük és kölcsönösen segítjük egymást. Szerintem hosszú távon csak így van értelme, persze az idő majd nálunk is eldönti a végkifejletet... Kockázatok és mellékhatások tekintetében forduljon...
...ügyvédjéhez, szakemberekhez és/vagy a hatóságokhoz. Én valóban "csak" egy hozzátartozó vagyok, annyira értek ehhez a területhez, amennyiben azt a saját ügyünk kapcsán megtapasztalom, és amennyire utána tudok járni a dolgoknak. Az, amit leírok, nem helyettesíti a kérdések hozzáértőkkel való megvitatását.
